Tevékenységek / Gyermekfarsang Bonchidán
2010. február 20-án a Transylvania Trust Alapítvány és a Cserkészszövetség 51. számú, Czetz János csapata a bonchidai Bánffy kastélyban szervezte meg a Kolozs megyei gyermekek Farsangját. A tematikus karnevál Lewis Carroll Alice Csodaországban című meséje köré épült, így az esemény animátorai Alicét és barátait jelenítették meg. A meghívott iskolák tanulóin kívül a sajtóból értesülő gyermekek is jelen voltak a Farsangon, amelynek így összesen 300 résztvevője volt. A gyermekek, miután a mesevilág érdekes lényeivel találkoztak, beutazva a Csodák Országát, bemutatták álarcaikat, öltözetüket a bíráló bizottság előtt, amely díjjal jutalmazta a legleleményesebb jelmezt. Ez után kézműves tevékenységeken vettek részt (papírhajtogatás, agyagozás, papírvirág-készítés), bekapcsolódtak interaktív játékokba, vetélkedőkbe és bábszínház-előadást néztek Vitéz Lászlóról. Uzsonnára hagyományos gulyást és farsangi pánkót ettek. A Kallós Alapítvány Szórványkollégiuma diákjai egy hagyományos népszokást, a téli időszakban aktuális fonót tanultak be és játszottak el az érdeklődő gyermekeknek.
Farsang bábjának elégetése a nap fénypontját, és egyben a végét is jelentette; ez a mozzanat a hagyományos farsangi ünnepek része, a tél végét és a múló évet, illetve a tavasz közeledtét és az új kezdetet jelképezi.