Műemlékes nyilvántartási szám: CJ-II-a-B-07692

Ma a kendilónai Teleki-kastélyegyüttes a következő nyilvántartott elemekből áll: a XIX. században kialakított kastélykert, a kb. 35 m magas, úgynevezett vadásztorony – egy neogótikus építmény, amelynek alsó szintjei egy korábbi időszakból származnak és amelyről úgy tartják, hogy a reneszánsz kastély maradványa –, illetve egy kastélynak nevezett, de méretre és kinézetre inkább udvarház – nyújtott téglalap alaprajzú épület, amelyhez a főhomlokzat felől portikusz csatlakozik, valamint egyéb kisebb tömegek a hátsó és oldalsó homlokzatokhoz. Noha klasszicistaként jellemzik, a főhomlokzat füles ablakkeretei és a kapjoni Haller-kastélyra emlékeztető díszes oromzatai még barokkos jellegűek. A portikusz környékén (valószínűleg utólagosan beépített) késő reneszánsz ablakkereteket is találunk. A néhány fennmaradt archív fénykép (az egyik legkésőbb 1866-ban készült) egy nagyobb méretű, U alaprajzú és szabályosan elhelyezett, tágas ablakokkal tagolt homlokzatú épületet is ábrázol a vadásztorony mellett, amely valószínűleg a barokk korban épült (esetleges későbbi módosításokkal), viszont mára nyomtalanul eltűnt.

Az írott forrásokban a XIV. századdal kezdődően emlegetett falu neve (Lona – 1315, majd Kendi-Lona – 1720) egyben utalás első jelentős birtokosára: a tragikus sorsúként is jellemzett Kendiekre. A család 1610-ben veszíti el a birtokot, amelyet ezután a Haller család bír 1688-ig. Egyes történeti leírások szerint ebben az évben Haller János, egy politikai botrányba keveredett, majd szorult helyzetbe került (halálra ítélt) fia érdekében gróf Teleki Mihályhoz fordult segítségért, akivel titkos szerződést kényszerült kötni. Ennek értelmében a lónai birtok gróf Teleki Mihály tulajdonába ment át, és bár később a Hallerek megpróbálták visszaszerezni, 1935-ig Teleki-birtok maradt.

Noha egy lakóépületnek már korábban is kellett itt léteznie, a hagyomány Teleki Mihály és fia, Pál nevéhez fűzi a reneszánsz kastély építését: ekkor készültek az említett reneszánsz ablakkeretek, egyikükön az 1698-as évszámot és a TMVI betűket (talán Teleki Mihály és felesége, Wéer Judit monogramját) láthatjuk. A kastély pusztulását vélhetően a császári csapatok okozták, megtorlásként Teleki Pál kurucbarát politikájáért – 1727–28-ban valóban számos javítási és építési munkálatot említenek a források.

A XVIII. század második felében, amikor Pál Ádám nevű fia, majd unokája (a költő Teleki Ádám, a Cid fordítója) örökli a kastélyt, számos kőművest és kőfaragót említenek Lónán – feltehetően ekkor épült meg az azóta elpusztult barokk kastély. A források említést tesznek egy festőről is, aki 1758–60-ban készít egy római császárokat ábrázoló portrésorozatot, de bibliai jeleneteket is megfest. A század végén a birtokot felosztották a családtagok között: az egyik résztulajdonos, Teleki Imre, Joseph Ledert kérte fel egyes javítási, illetve bővítési munkálatokra, amelyek 1811-ig folytatódtak – ekkor már Imre özvegye, Krausz Mária szerepel tulajdonosként (talán ekkor épült meg a klasszicista épület, esetleg közvetlenül ezután, mivel az 1820-as és 30-as évek során is folytak egyes munkálatok).

A XIX. század közepén Teleki Miksa egyesíti birtokát a szomszédos Teleki László birtokával, így jön létre a század végén bemutatott, összesen 930 hektárnyi együttes, amelyet gróf Teleki László Gyula örökölt. 1935-től a kastély több ízben cserélt tulajdonost, államosítása után pedig a Termelőszövetkezet (TSZ) székhelye lett. 1974 óta egy fizikai, szellemi és szociális fogyatékkal élő felnőttek és idősek gondozásával és kisegítésével foglalkozó bentlakásos központ működik a megyei tanács által kezelt klasszicista épületben – amely rendeltetése miatt nem látogatható. A vadásztorony a helyi tanács tulajdona, viszont előrehaladottan romos állapota miatt csak kívülről látogatható.

Érdekességek:

1. 1866. június 24-én a pesti Vasárnapi Ujság (25. sz.) leközölt egy cikket A kendi-lónai kőrösfa címmel, emléket állítva a Teleki-birtokon álló több száz éves kőrisfának és az ehhez köthető történeti eseménynek. A szóhagyomány szerint „Itt fogták el Kendyt!”, bár azt, hogy a tragikus sorsú család tagjai közül melyiket fogták el itt, már nem tudták meghatározni a helybéliek. A Kendi család két tagját, Ferenc erdélyi vajdát és Antal testvérét Izabella királynő végeztette ki 1558-ban Gyulafehérváron; Ferenc fiát és unokaöccsét, Gábort és Sándort 1594-ben fejeztette le Kolozsvárott Báthori Zsigmond fejedelem; ugyanebben az időszakban egy másik családtagot, Ferencet a gyalui kastélyban végeztek ki; 1610-ben pedig Kendi István erdélyi kancellár tartóztatott le, valamint ítéltetett fej- és jószágvesztésre egy sikertelen Báthori Gábor elleni összeesküvés miatt – ő inkább a bujdosást választotta. A Miksa és László gróf birtokai közötti határt jelölő kőris az 1860-as években kezdett kiszáradni. A birtokok egyesítése után Miksa egy gloriettet (dicskét) emeltetett a fa fölé, amelyre emléktáblát helyezett el a következő szöveggel: „Hat század zajlott el felettem, 1863 áldozatja lettem. Épült a nagy Kendiek emlékére, készité Csipszer István 1866.”

2. A Kendilónán élő gróf Teleki Miksának (1813–1872) két nővére volt: Blanka (1806–1862) és Emma (1809–1893), aki férjhez ment (1840) a lyoni származású August de Gerando íróhoz.Blankát, akire már gyermekkorában felfigyeltek kiváló, a festészet és szobrászat területén egyaránt megmutatkozó tehetsége miatt, nagynénje, az 1820-as években elsőként megnyitott óvodák megalapítójaként ismert Brunszvik Teréz hatására kifejtett tevékenységének köszönhetően, a magyar nőnevelés egyik úttörőjeként tartják számon. Publikált cikkeiben (1845, 1846) fejtette ki véleményét az oktatásáról, ugyanakkor támogatta a nők emancipációját, illetve a szavazathoz és felsőoktatáshoz való jogukat. 1846-ban magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten, ahol szakszerű oktatás folyt, de sajnos csak két évet működött. Az 1848–49-es szabadságharcban vállalt szerepe miatt börtönbüntetésre (Kufstein) ítélt Blanka 1857-ben szabadult, ezt követően Párizsba költözött a húgához, ahol 1862-ben halt meg.Emma lánya, Antonina de Gerando (1845–1914) ugyancsak fontos alakja volt a XIX. századi nőnevelésnek. Miután az 1870-es években családja visszatért Franciaországból, előbb Budapesten volt oktató és magánórákat is vállalt, majd 1880-ban Kolozsvárra költözött, ahol 32 évig a budapesti mintára újonnan létrehozott felsőbb leányiskola első igazgatójaként tevékenykedett (ez volt a város első ilyen oktatási intézete, amelyben jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kémiai és Vegyészmérnöki Kara működik). Emellett számos tankönyv és pedagógiai értekezés szerzője, valamint a Nemzeti Nőnevelés folyóirat munkatársa volt.

Budapesti Iparművészeti Múzeum