Műemlékes nyilvántartási számok: CJ-II-a-A-07241, CJ-II-a-A-07242, CJ-II-m-A-07271

A mai Kolozsvár korai, X I–XII. századi előzménye az a suburbium jellegű település, amely a kolozsmonostori ispánsági vár vonzáskörében jött létre az ókori Napoca romjai felett, és amely az 1241-es tatárjárás során súlyos károkat szenvedett, lakossága nagyrészt elpusztult.
A település újjáépítését, illetve újraalapítását V. István ifjabb király és erdélyi herceg (1257–1269) vállalta fel, aki a megfogyatkozott lakosság pótlására hívott hospes-eknek kiváltságokat adományozott. Ennek köszönhetően alakult ki a XIII. század során a később Óvárként ismert királyi városrész, amelyet ismeretlen időszakban, feltételezhetően a XIV. század első felében erődítettek. Ezzel párhuzamosan létezett egy püspöki Kolozsvár is, amely a várfalakon kívül, a Főtér körül, valamint a város kelet–nyugati tengelye mentén fejlődött. A mára csak töredékében fennmaradt, nagyjából négyzet alaprajzú, sarkain tornyokkal ellátott Óvár falai nagy méretű mészkőtömbökből épültek. Két kapuval rendelkezett, a déli Nagy-kapu Mátyás király szülőháza előtt állott, északi bejárata pedig az ún. Víz utcai kapu volt.
Az 1316-tól városi ranggal rendelkező települést Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437) 1405. július 2-án több várossal együtt szabad királyi várossá emelte és engedélyezte, hogy védőfalakat építhessen magának. Az akkor még csak 3-4000 főnyi lakosság, a különböző építési feliratok alapján ítélve, közel száz éven keresztül építette meg a város második középkori erődítését. Ekkor veszítette el az Óvár hadászati jelentőségét: az új városfal felhasználta a nyugati és északi falait, viszont a keleti és déli falait, tornyait, illetve vizesárkait fokozatosan felszámolták. Így, a XV. század végén a megközelítőleg 45 hektár területen fekvő, falakkal kerített belvárosnak 18 tornya és megközelítőleg három kilométer hosszú várfala volt. A várba való bejutást hat kaputorony és két kiskapu biztosította: északról kelet felé haladva a Híd-, a Magyar-, a Közép-, a Torda-, a Széna- vagy Szén- és a Monostor utcai kaputornyok, valamint a Víz- és a Szappan utcai kiskapuk.
Kolozsvár középkori erődítésének sorsát a rohamosan fejlődő város pecsételte meg. A XIX. században sorra bontották le a kapukat, falakat, amely ingyenes kőanyagot biztosított az újabb építkezések számára. A töredékében fennmaradt középkori erődítés leglátványosabb eleme a vár délkeleti sarkán található XV. századi Szabók tornya, amelyet, a külső oldalán található reneszánsz emléktábla tanúsága szerint, Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) idejében újítottak fel.

Érdekesség: 

1.  Az Óvárnak mindössze néhány falszakasza és a Torony néven ismert délkeleti saroktornya maradt fenn. A Toronyban már a XV. századtól városi börtön működött. A XVI. században számottevően megnőtt azon idezárt nők száma is, akiket boszorkányság, feslettség, vagy gyermekgyilkosság vétségével ítéltek el. Félköríves bejárata fölött található Kassai Mihály börtöntartó 1821-ből származó renoválási emléktáblája, amely utal az épület egykori rendeltetésére:
   ÉN KASSAI MIHÁLY 1820ba / TÖMLÖTZ TARTO LETTEM, EBBEN A’ FOG HÁZBA; / TI! SZERENTSETLÉNEK, KIK ITTEN SZENVEDTEK / A’ BAL SZERENTSÉNEK PÉLDÁI LETTETEK; / HA SORSOTOK FORDULT OLLYKOR BU BÁNATRA / VOLTAM NÉKTEK MÉG IS, VIGASZTALÁSTOKRA. / MIDÖN 1821be IRTAK, E’ TÖMLÖTZ S KŐFALAK AKKOR / MEG UJULTAK.