Transylvania Trust

A Transilvania Trust Alapítvány tevékenységi beszámolója 2024-ben

Alapítványunk 2000 óta folyamatosan dolgozik a bonchidai Bánffy-kastély helyreállításán és hasznosításán, ez idő alatt több épület részleges felújítása valósult meg. A tavaly indítottunk el két újabb nagyszabású felújítási projektet, amelyek keretében a hintószín megmentése és oktatási tanműhelyként történő hasznosítása, valamit az istállóépület helyreállítási munkálatainak folytatása zajlik. 2024-ben a hintószín szerkezeti megerősítését követően megvalósult az épület teljes felújítása és berendezése, az istállóépületben pedig elkezdődtek a munkálatok.

Már 23 éve zajlik a bonchidai Bánffy-kastélyban az Épített örökség helyreállító szakképzésünk, amelynek célja, hogy orvosoljuk a műemlékvédelem területén fellépő szakember- és szakképzett munkáshiányt. A program keretében eddig 32 országból több, mint 3000 résztvevőt fogadtunk.

A két hétig tartó interdiszciplináris táborok célja a hagyományos építőmesterségekkel kapcsolatos tudás megőrzése, használata és továbbadása. Idén összesen három Épített örökség helyreállító szakképző programot tartottunk a bonchidai Bánffy-kastélyban, az első táborra áprilisban, a másodikra és harmadikra pedig augusztusban került sor.

Az első, tavaszi táborban olyan építőipari szakmunkások vettek részt, akik szeretnének elhelyezkedni a műemlékhelyreállítás területén. E tavaszi tábor esetében főként a gyakorlati oktatásra, azon belül pedig a boltozathelyreállításra fektettük a hangsúlyt. A munka négy tapasztalt gyakorlati oktató vezetésével folyt.

Az augusztusi táborok elsősorban egyetemi hallgatóknak (építészek, építőmérnökök, tájépítészek, régészek, művészettörténészek stb.) és az építőiparban dolgozóknak szóltak, de szívesen fogadtunk más területről érkező érdeklődőket is. A nyári táborokban négy féle gyakorlati műhelymunkán lehetett részt venni: kőműves, kőfaragó, asztalos és díszvakoló.

Ősszel elkészült a szakképzés honlapja is, ahol jövendőbeli résztvevőink hasznos tudnivalókat olvashatnak a képzésről és műhelyeinkről, követhetik felhívásainkat és előregisztrálhatnak a további táborainkra, korábbi résztvevőink pedig visszabarangolhatnak a múltba az archívum fotóinak segítségével, valamint hozzáférhetnek a képzés tananyagaihoz.

Torockón 1996 óta működtetjük Értékvédő programunkat, melynek eredményeként a falu Erdély egyik ékkövévé, a kulturális turizmus egyik kiemelt célpontjává vált.

Idén ősszel új évfolyamot indítottunk Az épített örökség védelmére és felújítására irányuló továbbképzési és szakmai fejlesztési programunk (az ún. szakmérnöki képzés) keretében, amelyet a Babeș-Bolyai Tudományegyetemmel együttműködve szervezünk 1998 óta, és amelyre jelenleg 35 hallgató jár. A kétéves szakmérnöki oktatásra legközelebb 2026-ban lehet újra jelentkezni.

Ebben az évben tavasszal ismét nyílt napot, ősszel pedig Bánffy Napot tartottunk a bonchidai Bánffy-kastélyban, a program magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerekprogramokkal és kulturális tevékenységekkel várta az érdeklődő közönséget.

Idén júniusban immár harmadjára szerveztük meg a kisiskolásoknak szánt szakmai nyári tábort Nagyító alatt az örökség címmel, melynek célja, hogy a gyermekek figyelmét felhívjuk épített örökségünk megőrzésének fontosságára. A napi programok készségfejlesztő aktivitások köré épültek, többek között lovaglás, játékos matematika, kirándulás, természetismereti program, stop-motion animáció, reneszánsz tánc, kincsvadászat, íjászat és vívás. Ezek a tevékenységek azt is elősegítették, hogy a gyermekek elmélyíthessék a kastély múltjáról szerzett tudásukat, illetve a történelmi környezetet is szabadon élvezhették.

Áprilisban és októberben ismét szerveztünk Örökség-napi programokat iskolásoknak, összesen több mint 280 gyereket fogadtunk. A program célja, hogy a tanulók non-formális oktatási módszerek segítségével ismerjék meg a kulturális örökséget. Az interaktív vezetett séták, szalonkultúra műhely, kincskereső játék és reneszánsz tánctanulás során a gyerekek nem csak megismerték, hogy milyen volt az élet egykoron a kastélyban, de megtanulták, miért fontos az épület megőrzése és hasznosítása is.

Idén három új tematikájú képzést valósítottunk meg:

  1. márciusban Legyen élmény az (épített) örökség! címmel az épített örökség bemutatása és idegenvezetés témakörében hívtuk meg az egyetemistákat, akik tájékozódni szerettek volna a témát illetően. Ehhez kapcsolódóan egy kiadványt is megjelentettünk, mely elérhető honlapunkon magyar és román nyelven.
  2. májusban Az épített és természeti örökség a non-formális oktatásban, STEAM módszerekkel címmel szerveztünk továbbképzést pedagógusoknak, gyerekfoglalkozásokat szervezőknek az épített és természeti örökség felhasználásról a non-formális oktatásban. A témával kapcsolatosan online pedagógiai eszköztár jelent meg, holnapunkról letölthető.
  3. novemberben EcoArt Workshop – interdiszciplináris, inkluzív, innovatív párbeszéd címmel tartottunk háromnapos műhelytevékenységet a CO-Vision c. Kreatív Európa által támogatott projektünk keretében. A természeti örökség és művészet összekapcsolásából született alkotások itt tekinthetők meg.

Októberben megjelent „A bonchidai Bánffy-kastély a romániai kommunista időszakban” c. kiadvány, mely a kastély sorsát követi nyomon a kommunista elnyomás évtizedeiben a kolozsvári és szamosújvári Területi Tanácsok és a Műemlékvédelmi Igazgatóság között folytatott levelezés alapján. A könyvbemutató október 24-én zajlott Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában, meghívottaink Ioana Rus-Cacovean művészettörténész, a könyv szerzője, Virgil Pop építész, a Nyugat-erdélyi Műemlékvédelmi Bizottság titkára, valamint Fazekas Zsolt, a bonchidai református egyház lelkésze 1991-1996 között, moderátor Hegedüs Csilla, a kastély megmentését és helyreállítását felvállaló Transilvania Trust Alapítvány elnöke. Decemberre elkészült a kiadvány három nyelvű (román, magyar, angol) változata is, amelynek címe: „A bonchidai Bánffy-kastély sorsa a romániai kommunista rendszer idején”.

Idén lezártuk a Kreatív Európa Program által finanszírozott SOS Heritage projektünket, amelyet egy nemzetközi (Ausztria, Olaszország, Románia és Szerbia) partnerségben valósítottunk meg. A projekt keretében sor került a Bánffy-kastély díszudvarának és főépületének középtengelyét egykor ékesítő, mitologikus alakokat ábrázoló barokk szoborgaléria még meglévő darabjainak digitalizációjára és A bonchidai Bánffy-kastély elveszett szobrai c. digitális állandó kiállítás létrehozására, amelyet az egykori kápolnában helyeztünk el, az ugyancsak idén átalakított Lost&Found Lapidarium részeként.

Az Alapítvány éves működési költségeit a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.