Dr. Szabó Bálint (1944-2024)
A Transylvania Trust Alapítvány munkaközössége búcsúzik alapítójától és tiszteletbeli elnökétől, dr. Szabó Bálint építőmérnöktől, egyetemi tanártól, aki 2024. június 18-án távozott közülünk.
Az erdélyi örökségvédelem kiemelkedő alakjaként, szakmai eredményein túl, folyamatosan arra törekedett, hogy átadja tudását és műemlékek iránti szeretetét a fiatalabb generációknak.
Az elsők között volt, akik felismerték, hogy a múlt század utolsó évtizedére kialakított építettörökség-védelmi körülmények nem elégségesek, hogy a történeti épületek megmaradása érdekében fenntartható keretre van szükség, és hogy változtatni kell az épített kultúra megítélésén. Jelentős feladatot vállalt magára, amikor 1996-ban létrehozta a Transylvania Trust Alapítványt, hasonló nézeteket valló szakemberekkel közösen, amelynek célja az erdélyi épített örökség védelme, az örökségvédelmi tevékenység menedzselése és egy átfogó védelmi stratégia kidolgozása. Összetett víziója egyaránt kiterjedt az adatfelvételre, a műemlékvédelmi leltárra, állagfelmérésre, állagvédelemre, helyreállításra, felújításra és karbantartásra, valamint a tudományos kutatás számos területére. Tanulmányi és szakképző programokat alapított, hogy ezáltal is részt vegyen a szakemberek felkészítésében.
Fontosnak tartotta, hogy segítséget nyújtson az örökségértékek tulajdonosainak is, keretet teremtve arra, hogy legyen, akihez forduljanak értékmentő munkájuk nehézségeivel küzdve. Végül, de nem utolsó sorban, példát akart mutatni, konkrét épületekkel illusztrálni az örökségmegtartó lehetőségeket.
Ránk bízott örökségét visszük tovább.
Nyugodjon békében.