Transylvania Trust

EcoArt Workshop – párbeszéd a természeti és kulturális örökség védelméért

A Transilvania Trust Alapítvány és partnerei 2024. november 4–6. között „EcoArt Workshop – interdiszciplináris, inkluzív, innovatív párbeszéd” címmel indít háromnapos műhelytevékenységet, amelynek célcsoportja a fiatalok, egyetemisták, civil szervezetek képviselői, illetve a téma iránt érdeklődők. Az esemény a CO-Vision című, Európai Unió Kreatív Európa programja által támogatott projekt keretében valósul meg.

A workshop célja

A workshop célja közösen feltérképezni a helyi, veszélyezettet természeti örökséget, melyet a művészet segítségével próbálunk életre kelteni és megmutatni a közönségnek, illetve egy európai szinten létrejövő digitális archívumba elraktározni az utókor számára.

A workshop háttere

A program kiindulási pontja a CO-Vision projekt (további infók: www.transylvaniatrust.ro/hu/program/co-vision-3/), amely Európa természeti örökségének feltérképezésére és védelmére összpontosít, valamint az éghajlatváltozás sürgető kérdéseivel foglalkozik. Együttműködésre épülő stratégiát alkalmaz: bevonja a helyi közösségeket, hogy együtt tervezzenek meg és hozzanak létre egy EU-szintű digitális művészeti archívumot. Az archívum multimédiás anyagokat tartalmaz majd: többek között térképek, interjúk, leírások és a pusztuló természeti örökség ihlette digitális művészi alkotások gyűjtőhelye lesz.

A háromnapos workshop során a bonchidai Bánffy-kastély körüli védett természeti örökséget értelmezzük újra különböző képzőművészeti technikák segítségével. Az EcoArt Workshop lebonyolítása során a műemlékvédelem terén aktív Transilvania Trust Alapítvány együttműködik Szigeti Csongor magyarországi művésszel, Daria Langa és Diana DrăganChirilă helyi művészekkel, valamint Szabó D. Zoltán biológussal, akik a párbeszédet indító előadásokat tartják és lebonyolítják a gyakorlati műhelyeket.

A program helyszíne a Vallásszabadság Háza Kolozsváron, valamint Bonchidán a Bánffy-kastély. A résztvevők étkeztetését és autóbuszos szállítását Kolozsvárról Bonchidára a szervezők biztosítják! A tevékenységek hétfőn 16 és 19 óra között, kedden 10 és 16 óra között, valamint szerdán 16 és 19 óra között zajlanak.

Jelentkezni a következő regisztrációs űrlap kitöltésével lehet: https://forms.gle/BreKv8i4CKEc8i146. Felhívjuk a figyelmet, hogy a képzésen való részvétel ingyenes, de a rendelkezésre álló helyek száma korlátozott. A képzés nyelve angol.

Jelentkezési határidő: 2024. október 30.

A workshoppal és tevékenységeinkkel kapcsolatos további részletekért kérjük, írjon az office@transylvaniatrust.ro címre.

A projektet a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács támogatta. A program társtámogatója az Európai Unió Kreatív Európa programja.