Györgyfalvi gyerekek az Örökség-napon – beszámoló
Az Alapítvány 2008 óta tart non-formális oktatási programot gyerekeknek a bonchidai Bánffy-kastélyban, melynek keretében az épület és a család történetéhez kapcsolódó interaktív tevékenységek zajlanak.
Az Örökség-nap célja, hogy a kisiskolások megismerkedjenek az épített örökség fogalmával, annak jelentőségével identitásunk megőrzése kapcsán, ugyanakkor közösségi élményt biztosítson számukra.
2019. szeptember 30-án a Györgyfalvi Általános Iskola előkészítő, első, második és harmadik osztálya vett részt az Örökség-napon mindösszesen 24 gyerek 2 pedagógus kíséretében.
A rendezvényen a következő témaköröket érintettük: a kastély épületeinek bemutatása, a Bánffy-család élete, Bánffy Miklós életpályája, ugyanakkor a gyerekek az események aktív résztvevőivé is váltak az interaktív historikus tánc- és az alkotóműhelyek során. A vezetett sétán a gyerekek nem csupán az épületek építéstörténetét és funkcióit ismerték meg, de a különböző legendákat és jelenkori eseményekhez, rendezvényekhez kapcsolódó történeteket is. A tevékenységeket két trainer vezette bevonva a kísérő pedagógusokat is.