Műemlékes nyilvántartási szám: CJ-I-s-A-07027

A mára jelentéktelen Doboka vára középkori fontosságát jelzi az, hogy a több évszázadon keresztül fennálló Doboka vármegyét (és 1876 után Szolnok-Doboka vármegyét) róla nevezték el. A vármegye korai létezéséről közvetett módon értesülünk, Eustachius dobokai ispán 1164-es említése révén.

A román és magyar kutatás a mai napig megosztott a vár kezdeteit illetően, több eltérő elmélet létezik a keltezéséről, építtetőiről, használóiról, kivált a nemzettudatra is hatást gyakorló történelmi narratívában betöltött fontos szerepének köszönhetően.

Az azonban bizonyos, hogy a vár az első Erdélyben létrehozott királyi vármegyék egyikének hatalmi központja volt. Feladatai között megemlíthetjük a környező terület ellenőrzését és védelmét, amely egyrészt az itt található sóbányák (Szék, Désakna), másrészt a Kis-Szamos völgyét átszelő (római, majd középkori) országút miatt volt kiemelkedő jelentőségű. A vár körül régészetileg beazonosított templomokat és temetőket az úgynevezett populos castrensi, vagyis a királyi várat szolgáló lakosság használta. A vár közelében kialakult falu, Dobokawarfalua 1279-ben jelenik meg először az írott forrásokban. A vár fejlődésének csúcspontját a XII. században érte el, és még a XV–XVI. században is működhetett (1472-ben, valamint Izabella királynő idejében is említenek a források várnagyokat), viszont a hanyatlás jelei már a XIII. században megmutatkoznak, amikor kikerül a királyi birtokok közül.

A domborzathoz idomuló, lekerekített csúcsú, hegyesszögű körcikk alakú erődítmény 4 vártérségből áll. Több építési szakasza mutatható ki, eleinte földvár volt, kőfalai valamikor a XII–XIII. században épülhettek meg, amelyeket kaputornyok és egy szabálytalan négyszög alaprajzú öregtorony egészített ki.

Ma ebből már csak az a modern, 2 m magas fal látható, amelyet a XIII. századi vár romjaira építettek az 1960-as években, a régészeti kutatások lezárta után. A helyi hatóságok tulajdonában lévő vár látogatható.

Érdekesség:

1. Az 1068-as kerlési csata leírását többnyire a XIV. századi krónikairodalomból ismerjük, amely szerint Salamon király (uralk. 1063–1074) Géza (később I. Géza, uralk. 1074–1077) és László (később I. László, uralk. 1077–1095) hercegekkel együtt vonult be Erdélybe a besenyők ellen, amely után in urbe Doboka, vagyis Doboka vármegyeközpontban töltött néhány napot. Bár az esemény másodlagos jelentőségű, az 1192-ben szentté avatott László legismertebb legendájának a része, amely során a lovagkirály megmenti a kun vitéz által elrabolt lányt (az eredeti besenyőket idővel kunokra cserélték fel a szövegekben, mivel ekkor már ezek jelentették a keleti veszélyt). A legenda képi ábrázolása a Kárpát-medence számtalan középkori templomfalát díszíti.