Bánffy-műhely – bonchidai Bánffy-kastély, 2017-2018
A bonchidai Bánffy-kastélyban működő Nemzetközi épített örökség helyreállító szakképző központban került sor a Transylvania Trust Alapítvány Bánffy-műhely c. projektjére, egy több tevékenységből álló programsorozatra, melynek kiindulópontja egy multidiszciplináris műhely (témái a művészettörténet és a régészet) volt, ennek keretében fiatalok és egyetemisták vettek részt a kastély művészettörténeti értékeinek és régészeti leleteinek feltárásában.
A projekt elsősorban a fiatalokat kívánta bevonni a kutatómunkába és a művészi alkotás folyamataiba, ugyanakkor biztosította e tevékenységek eredményeinek hasznosítását is művészi programok szervezése és a Bánffy-kastély virtuális valóságának elkészítése által.
A bonchidai Bánffy-kastély Erdély egyik leglátványosabb épület-együttese, mely a kulturális programok számára remek helyszínként szolgál. A kulturális tevékenységekkel párhuzamosan és azt kiegészítve, zajlott a projekt menedzsmentje, mint a tevékenységek előkészítése, szervezése, kiértékelése, stb.
A tevékenységek a következő sorrendben zajlottak:
- épületkutatási műhelyek 2017 augusztusában, szeptemberében és 2018 szeptemberében zajlottak: régészet, falkutatás, művészettörténet témában, amelyeken régész és művészettörténész egyetemi- és mesterképzős hallgatók vettek részt. A régész csoportot dr. Csók Zsolt, a kolozsvári Erdély Történeti Múzeum régésze, a művészettörténész csoportot dr. Weisz Attila, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem adjunktusa irányította. A műhelyek programja a kastélyról, és annak művészettörténeti meg történeti kontextusáról szóló előadásokat, régészeti és művészettörténeti esettanulmányokat, módszertani lehetőségeket, gyakorlati feltáró munkát, kutatást, illetve egy szakmai kirándulást is tartalmazott. A kutatási és dokumentálási munkák elsősorban a kastély főépületét érintették.
- Szorosan kapcsolódva az épületkutatási modulokhoz, négy műhelyt szerveztek „kis kutatók” részére, akik Kolozs megyei iskolákból érkeztek: a kolozsvári Református Tálentum Iskolából, a bánffyhunyadi „Vlădeasa” Technológiai Líceumból (román és magyar tagozat) és a tordai Teodor Murăşanu Általános Iskolából. Interaktív módon tanultak az épített örökségről, a Bánffy-kastélyról, a helység történetéről és építészetéről, illetve megtekintették a kutatások során felfedezett kincseket.
- szeptember 11–16. között került sor egy fordítói műhelyre Hajdú Georgeta, Dávid Gyula és Tabacu Marius vezetésével, 5 résztvevővel. A Bánffy-novellák fordítása mellett, sor került Bánffy Miklós munkáinak elemzésére, vitadélutánokra és a lefordított anyagok részletes megbeszélésére. A műhely során 12 novellát fordítottak le román nyelvre.
- A műemlékek digitalizálása jegyében elkészült a kastély virtuális valósága és a hozzá szükséges telefonos alkalmazás. A 3D-s alkalmazás segítségével nyomon követhetjük a főépület belső tereinek eredeti kiképzését, illetve a kastély építéstörténetének egyes korszakait. Az alkalmazás bárki számára elérhető.
- szeptember 24-én a szervezték a Castellarte. Bánffy Napot. A Paul Sarvadi által rendezett His(s)tory című előadást a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió karának diákjai mutatták be. Az előadás Bánffy Miklós összetett személyiségét jelenítette meg a klasszikus és kortárs előadás határain mozogva, élő zenei aláfestéssel, fénytechnikával kiegészítve.
- szeptember 15-én zajlott a Bánffy Music Day klasszikus zenei rendezvény, amelyet gróf Bánffy Miklós zeneszerzői tevékenységének szenteltünk. 10 kiskoncert zajlott a kastély már felújított tereiben (egykori istálló, konyhaépület toronyszobája, Miklósépület konferenciaterme és kápolna), ugyanakkor könyvbemutató, borkóstoló és vezetett séták színesítették a programkínálatot. Az esti hangversenyen a Bánffy Miklós által szerzett Pas banale c. keringő hangzott el Alexandra Făgărășan zongorista, majd a Notes&Ties zenekar előadásában és Daniel Patrick Cohen hangszerelésében, illetve más, századfordulós zenei művek társaságában.