Kézikönyv szakmérnöki hallgatóknak
A 2015-2016-os egyetemi évben a posztgraduális műemlékvédelmi szakmérnöki képzés kiegészítésének céljából látott napvilágot az a kézikönyv, amely elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a hallgatóknak a következő témakörökben: művészettörténeti, tartószerkezeti követelmények, biológiai szaktanulmány készítése, fotogrammetriai felmérés, népi építészet, történelmi városközpontok újraértelmezése, az épített örökség menedzsmentje. A tanulmányok szerzői tapasztalattal rendelkező hazai és magyarországi műemlékvédelmi szakemberek, a képzés társult oktatói.
A posztgraduális képzés 1998 októberében a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány kezdeményezésére indult, hiánypótló vállalkozásként, a romániai Oktatási Minisztérium 4223/1998 sz. rendelete alapján. Jelenleg a 2011-ben elfogadott 1-es számú oktatási törvény alapján működik a BBTE történelem és filozófia karán – hivatalos megnevezése: Épített örökség felújítására szakosító és továbbképző program. A program célja – figyelembe véve az erdélyi építészeti örökség gazdagságát és állapotát – felsőfokú végzettségű épített örökség védelemmel foglalkozó szakemberek képzése. A képzés anyagát kiegészítendő jött létre a most megjelent kézikönyv.
A kézikönyv az Épített örökség felújítására szakosító és továbbképző program – kézikönyv c. projekt keretében jelent meg, melynek támogatója a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és Városi Tanács. A projekt támogatja Kolozsvár pályázatát a 2021 Európa Kulturális Fővárosa címre.
A képzés igazgatója: Szabó Bálint
Programfelelősök: Tarr Margit, Berki Tímea