Legyen élmény az (épített) örökség! című műemlékvédelmi szakmai továbbképzés előadásainak összefoglalója
A Transilvania Trust Alapítvány a bonchidai Bánffy-kastély felújítását és revitalizációját vállalta fel a kétezres évek elején és már a helyreállítási folyamat korai szakaszában elkezdődött a kastély bevonása a nemzetközi, és kiemelten a Kárpát-medencei kulturális és turisztikai élet vérkeringésébe, mely tevékenység során a változó célcsoportú (felnőttek, hazai és külföldi látogatók, szakemberek: építészek, régészek, mérnökök, menedzserek, stb., iskolai csoportok, gyerekek, turisták) vezetett séták jelentős mértékben hozzájárultak és hozzájárulnak a helyszín megismertetéséhez, népszerűsítéséhez.
A műemlékek újraértelmezése, beépítése a társadalom életébe egy olyan tevékenység, mely az épített örökség hasznosításának fontos vetülete napjainkban és ez a műemlékek megismertetésével kezdődik. Erdélyben egyre több visszaszolgáltatott és/vagy részben/teljesen felújított műemléképület keresi helyét, funkcióját a kisebb és nagyobb közösségek életében, és hiteles bemutatásuk a művészettörténészek, idegenvezetők feladata. A 2024. március 6–7. között megszervezett Legyen élmény az (épített) örökség! c. műemlékvédelmi szakmai továbbképzés során a résztvevő fiataloknak, kezdő és aktívan dolgozó idegenvezetőknek nyújtottunk hasznos elméleti és gyakorlati tanácsokat az épített örökség bemutatása és idegenvezetés témakörökben. Jelen kiadvány a képzésen elhangzott előadások rövid összefoglalóit és képanyagait tartalmazza.
Az online kiadvány elérhető itt.
Szerzők: Eke Zsuzsanna, Sipos Dávid, Kiss-Tamás Ágnes
Fényképek: Képíró Dorottya
Grafikai- és műszaki szerkesztés: IDEA PLUS/ Könczey Elemér
Támogató:
© Transylvania Trust 2024