1. A Felső Piacsor
Az 1870-es tűzvész pusztítása után Torockó jelentősen újjáépült. A fehérre meszelt módos, klasszicista díszítésű, polgárias épületek ma a térség egyik legépebben megmaradt népi építészeti együttesét alkotják. Ennek egyik leg-látványosabb házsora a Felső Piacsor, ahol a XIX. században a közösség leg-módosabb családjai, a vasváltóknak nevezett kereskedők és verősgazdák, azaz a kohó- és hámortulajdonosok laktak. A házak jellegzetessége a magas földszintből eredő arányrendszer, a csonka kontyos vízvetős tető, az utcai pinceajtó, amely az áru ki- és berakására volt használatos, míves kovácsoltvas zárak, rácsok.

2. Az Alsó Piacsor
A Felső Piacsorhoz hasonlóan az alsó sor legtöbb háza is a nagy tűzvész után épült. Itt laktak Torockó leghíresebb kovácsmesterei, akik a készáru kidolgo-zásából keresték kenyerüket. Jóllehet az itteni házak kisebbek a vasváltó és kereskedők házainál, itt a legdíszesebbek a kovácsoltvas épület-tartozékok, a zárak, kilincsek, ajtógombok, rácsok.

3. A Néprajzi Múzeum
Az Alsó Piacsor egyetlen emeletes U alakú épülete az egykori, 1889-ben épült járásszékhely, mely ma a község közigazgatási hivatalának és a Néprajzi Múzeumnak ad helyet. A múzeumot 1952-ben Györbíró Pál alapította, az idelátogatók a település vasműves múltja, a helyi kézműves mesterségek, bútorfestés és népviselet tárgyi emlékeit ismerhetik meg.

4. Az unitárius templom
A nagy, téglalap alakú központi tér közepén épült fel a keletelt, magas kőfallal körülvett templom. A középkori előzményekkel rendelkező jelenlegi épületegyüttes legkorábbi része a torony, melyet az 1670-es évszám datál, ezt magasították meg, és ehhez toldták az újjáépített templom jelenlegi, 1780 és 1804 között késő barokk stílusban felépült hajóját. A templom kerítőfalára elhelyezett emléktábla egy 1700-ban végzett általános javításról tudósít.

5. Az iskola
A templomtól északra, a Piactér közepén található az 1595-ben alapított iskola 1881-ben újjáépített, majd 1945-ben bővített épülete. A nem csupán helyi jelentőségű iskola létrehozása a település unitárius hitre való áttérésének következménye. Torockó tehetősebb lakói által felajánlott ösz-töndíjrendszer lehetővé tette, hogy a távoli székely székekből is tanulhas-sanak itt diákok. Így végezte itt tanulmányait a nagyajtai születésű Kriza János, a későbbi unitárius püspök és néprajzkutató, az utolsó erdélyi poli-hisztor Brassai Sámuel és Gheorghe Bariţiu román író, politikus is. A XIX. században az iskola neves tanára volt Sebes Pál országgyűlési képviselő, aki írásaiban a tanítási módszerek korszerűsítését szorgalmazta. Az iskolával szemben, az udvar Felső Piacsorra néző oldalán a szintén XIX. században épült egykori kántortanítói lakás áll.

6. A tűzoltószertár
A nagy tűzvészt követően 1882-ben Torockón is megalakult az önkéntes tűzoltótársaság. A templom kerítőfalához ragasztott, kis félfedeles színben ma is láthatók a Jókai Mór által kezdeményezett budapesti gyűjtésből származó tűzoltógépek, melyek származását az „Ajándék Torockónak” felirat hirdeti. Az ipartörténeti értékű felszerelés ma is működőképes, az elmúlt évtizedekben kisebb tűzesetekben oltásra is használták. A szertárban régi csáklyák, tömlők és sisakok is megtekinthetők.

7. A Nagy Vajor
A Torockói hegység karsztjellegéből fakadóan a település és környéke bővizű forrásokban gazdag, melyeknek vizét vajorokba, azaz csorgós vályúkba vezették. Ezek egy része köztereken, utcákon áll, de találunk vajorokat kertekben, udvarokon is. A tér közepén álló Nagy Vajort állatok itatására, szőnyegek, ruhanemű mosására és tisztálására használják. Neve a tó jelentésű német Weiher szóból magyarosodott. A medence vize tüzek oltásánál is jó szolgálatot tett, és ide járnak ivóvízért a környékbeli házak lakói. A XIX. században fával bélelt, földbe süllyesztett medence állt helyén, de már 1913-ban meg-öntötték a jelenlegi medence vasbeton elődjét.

8. Városias eklektikus díszítésű házak
A Tér délnyugati oldalán, és szórványosan Torockó többi utcáiban a házak zártsorú és laza sorházas beépítése, a homlokzatok eklektikus díszítése jól példázza a település városiasodását, mely folyamat a XIX–XX. század fordulóján felgyorsult. Ekkor Torockó járásszékhelyi és városi rangot kapott, megépültek az első emeletes házak, működött itt posta, takarékpénztár, fogadó, cukrászda, állatpatika, volt közvilágítás, és az útburkolat alatt kanálisok vezették el a hegyről gyakran lezúduló csapadékvizet. Sajnos e gyors fejlődés a bányák bezárását követően megtorpant, a település gazdasága visszaesett, lakosainak száma mintegy 2000 főről egy évszázad alatt harmadára csökkent.

9. A görögkeleti templom
A községháza előtt, a falu tágas, téglalap alakú terének délkeleti oldalára 1933-ban épült fel a görögkeleti (ortodox) templom, melyet a XXI. század első évtizedében felújítottak. A templom kertjében a II. világháború során orosz katonai temetőt létesítettek.

10. A sikátor
A Felső Piacsor 288. és 289. számú háza között indul, majd kőfalak és kerítések között emelkedik az Új utcába torkolló, lekövezett sikátor, a faluszövet egyik jellegzetes, hangulatos eleme.

11. A Zsakó–Ekárt-ház (19. szám)
A Déli Piacsor 19. számú, 1836-ból származó épülete szorosan összefonódik a település XIX. századi történetének kiemelkedő alakjával, a falu közigazgatási, egyházi és az 1848-as forradalom alatt katonai vezetését is egy kézben tartó Zsakó Istvánnal. Az általa épített egyik első kőház, a Bosla család építkezéseihez hasonlóan, példát szolgáltatott a település tűzvész utáni újjáépíté-séhez. A ház feliratos faragott kövei, emléktáblája, széles tornáca, boltozott szobái, kovácsoltvas részletei jól példázzák a módos életkörülményeket, melyekben a XIX. század során Torockó nevesebb családjai éltek. A családhoz tartozó 19. számú épülettel együtt, ahol a település postahivatala működött, a kommunizmus éveiben ezt a házat is államosították, és a közösségi használat eredményeként romos állapotba jutott. A család a politikai változás után kaphatta vissza a két házat, mindkettőt példásan helyreállították.

12. A kígyós kilincs (12. szám)
A 12. számú ház kapujának utcaajtaján láthatjuk a település talán legszebb kilincsét. A díszes kovácsoltvas fogantyú nyitott szájú, fogazatos, visszahajlított, kunkorodó farkú sárkánykígyót, a torockói vasbányászok hiedelemvilágának képzeletbeli élőlényét mintázza. A kapu és zár gondos helyreállítása során kiderült, hogy a kígyó taraját vörösrézből illesztették a kovácsoltvas szerkezetre.

13. A temető
A XVIII. század elejétől használt sírkert és egyben a dűlő helyi neve is, a Birgej, a német Bergből magyarosodott. A sírkövek híven tükrözik Torockó sajátos fejlődését, formaviláguk, díszítéseik jól beleilleszkednek a település népművészetébe. Az ékes feliratok, díszes faragványok mellett különleges értékűek a sírköveken fellelhető mesterségjegyek. A látogató előtt rejtve marad a torockói nekropolisz igazi arca, a Birgej mélyén kialakított, sziklába vájt sírboltok titokzatos rendszere. A talaj adta lehetőségeket kihasználva, a bányászat mesterfogásait jól ismerő helyiek több koporsó egymás melletti elhelyezését lehetővé tevő föld alatti boltozott sírkamrákat ástak. A kiásott sírgödör, a síp csak a koporsó leeresztésére szolgál, ennek hegy felőli, keskenyebb végénél nyílik a tulajdonképpeni sírkamra. Elhantoláskor csupán ennek föld alatti bejáratát zárják le és temetik be.

14. A Zsakó-Mikó-ház
A Szentgyörgy utca egyik legkiemelkedőbb épülete Zsakó István második háza. Az utca felé hosszú homlokzatával forduló épület elegáns udvarház jellegét udvar felé néző kosáríves díszes tornáca biztosítja. A század második felében az épület többször gazdát cserélt, utcai homlokzatát és tetejét teljesen átépítették. A közelmúltban egy újabb tulajdonosváltás során a ház visszanyerte eredeti tömegarányait.

15. A Kis Vajor
A Felső Szurdik hangulatos kiszélesedésénél, bővizű források környezetében áll a Kis Vajor. Körülötte néhány szép korai népi épületet, köztük a 195-ös portát láthatjuk. A XX. század utolsó évtizedében itt alakítottak ki elsőként Torockón turisztikai panziót, jelezve ezzel azt az új irányt, amely a település gazdasági életének fellendülését biztosíthatja. Tizenöt év alatt több mint félszáz panzió nyitotta meg kapuit, a természeti és kulturális értékekre alapozó faluturizmus ezáltal a falu legjövedelmezőbb iparágává vált.

16. Bányász utca
Torockó legmagasabban fekvő részein az egykori bányászcsaládok telkei állanak. A Piactér északnyugati sarkából indul a Felső utca, melynek folytatásaként a bányák felé emelkedik az alsó szakaszán fűrészfogas beépítésű Bányász utca. A Gatyaület és az Új utca tengelye a Piactérrel jobbára párhuzamosan követi a szintgörbék vonalát. Az Új utcának neve is mutatja, hogy későbbi keletkezésű; keleti sorát a Felső Piacsor hosszú telkeiből választották le. Elsősorban a település ezen részein láthatjuk azt a néhány XVIII. századi jobbágyházat, amelyek homlokzatképzésükben és szerkezeti megoldásaikban jól elkülöníthető, egyedül Torockóra jellemző típust alkotnak. Boronafalaikat csak az ablakok szintjéig tapasztották és meszelték, az ablakok kereteit az 1703-as véres megtorlás emlékére pirosra festették.

17. 1749-ben épült jobbágyház (237. szám)
A Gatyaület utcában található porta egyike Torockó szemérmesen rejtőzködő kincseinek. A telken álló, egykor két külön család tulajdonát képező parasztház közül a hátsó az értékesebb. Ácstokos ajtójának szemöldök-gerendáján latin nyelvű feliratba foglaltan az 1749-es évszám jelzi a ház építési idejét. Az épület egyike azon kevés megmaradt, sajátosan torockói boronaháznak, melynek homlokzatát csak az ablakok szintjéig tapasztották és meszelték. A ház tetőformája is a régies füstlyukas formát őrzi. Az 1870-ben bekövetkezett tűzvész előtt Torockó főterén is ilyen házak sorakoztak. A ház középső helyisége a füstös pitvar, ahol egy Torockószentgyörgyről áthelyezett füles kemence látható. A helyiek által „háznak” nevezett két szobában egy mázatlan és egy szászos divatú, kék-fehér virágmintás, mázas csempés, rekonstruált cserepes fűtő fogadja a látogatót.

18. 1668-ban épült jobbágyház (260. szám)
Az egyik, udvarra néző ablakkeretbe vésett 1668-as évszám alapján a 260. számú épületet a Kárpát-medence legrégebbi datálható parasztházának tekinthetjük. Utcára néző szobából és a mögötte levő konyhából áll. Mindkét helyiségben a – döngölt padozaton és a falakon – fellelhető nyomok a konyhában egy füles kemence, a szobában pedig padkás kandalló létéről tanúskodtak. Ez jelentette az alapját a két tüzelő rekonstrukciójának. A konyha alatt dongaboltozatos pince van. A ház boronafalaira deszkafödém támaszkodik, melyet a szobában egy 1735-ös évszámmal datált mestergerenda erősít. A ház helyreállítására nemzetközi összefogásnak köszönhetően 2002–2011 között került sor.

19. Ida néni magánmúzeuma (174. szám)
Az egykori fegyverkovácsairól elnevezett Puskás utca végén álló épületben a település egyik gazdag magángyűjteménye található. Tulajdonosa, Vígh Ida, az utolsó, piros rámás csizmát készítő csizmadia unokája. A két helyiségből álló házban a család tulajdonát képező festett torockói bútorok, varrottasok, és a helyi népviselet igen értékes darabjai mellett egy zöld mázas csempékből újrarakott szobai kályhát is láthatunk. (A Puskás utca elején, a 180-as házban Gellei Anna érdekes használati tárgyakat is tömörítő magángyűjteményét őrzik a család leszármazottjai.)

20. A Kis Piactér
Az Alsó Piacsort megszakító, ennek közepén a Székelykő irányába ereszkedő utca a Szoros, amely egy hídon áthaladva a Kis Piactérbe torkollik. A szabálytalan téren, a patak vizét felhasználva, egykor vízzel hajtott verők (hámorok), később malmok működtek. A Kis Piactérről indul az Alsó és Felső Kővár utca, melyben mezőgazdászok és verősgazdák házai egyaránt álltak. A település ezen részén a jobbágyházak, valamint a klasszicista, illetve eklektikus polgárházak mellett nagy számban láthatunk korai és kései népi jellegű épületeket.

21. A vízimalom (48–50. szám)
A 48–50. számú telken levő kis – műhelynek használt – lakóház mellett építészettörténeti ritkaság a ma is működőképes, 1752-ből származó szerkezetet magában foglaló malomház. A molnár lakásául szolgáló kőfalú szoba ácstokos ablakkereteivel, és a malomszerkezetet tartalmazó épületrész, minden bizonnyal XVIII. századi, a tetőszerkezet, a cseréphéjazat és az ajtók a XX. század első éveiben bekövetkezett helyreállítás eredményei. A Thoroczkay-címerrel és latin felirattal díszített kőpadgerenda eredeti, a malom forgórészeit és a malomkereket szintén a XX. század eleji helyreállítás során cserélték. A malom egy kohó helyén létesült, melynek emlékét kohósalak (tarack) és égetett agyag olvasztócsövek őrzik. A malomházban kis, kézi fújtatós kovácsműhely tárgyi emlékeit is láthatjuk.