Transylvania Trust

Tevékenységek / Média-díj az épített örökségért – díjátadó ünnepség

A Transylvania Trust Alapítvány június 14-én, a bonchidai Bánffy kastély udvarán adta át a 2009. év „Média-díj az épített örökségért” kitüntetést, melynek védnöke a romániai Kulturális, Vallásügyi és Nemzeti Örökség Minisztérium.

Az elbíráló bizottság tagjai – Tofán Zsolt vezető operatőr (HBO Románia), Tofán Koós Imola szerkesztő (Duna TV), Demostene Şofron szerkesztő (Fãclia) – úgy döntöttek, hogy a díjat Balázs János újságíró és Berszán Árus György operatőr, a Román Televízió magyar adásának munkatársai kapják meg, akik eddigi szakmai munkásságuk során kiemelkedő helyen kezelték az erdélyi épített örökség helyzetének feltárását, bemutatását és ily módon népszerűsítését is.

A zsűri értékelése szerint a Balázs János és Berszán Árus György által benyújtott cikk ill. dokumentumfilm magas szinten eleget tesz a Média-díj következőkben idézett szabályzatának: „a társadalom érzékennyé tétele az épített örökség megőrzésének fontossága iránt; a műemlékek jelentőségének tudatosítása, ugyanakkor társadalomformáló, kultúra és hagyománymegőrző, illetve gazdasági fellendülést ösztönző szerepük hangsúlyozása.”

A Balázs János cikkei valamint a hazai és nemzetközi közönségnek bemutatott dokumentumfilmek alátámasztják, hogy az erdélyi épített örökséget ismeri és értékeli. Az „Erdély régi templomai” c. cikksorozata nyomán a téma szakértőjének nevezhetjük, hiszen írásainak precizitása, a használt szakmai nyelvezet és a hiteles dokumentáltság történeti, régészeti és szociológiai szempontból is értékelhetővé teszi az anyagokat. A díj odaítélésében elsődleges szerepet játszott az erdélyi épített örökség kapcsán megjelent tudósításainak rendszeressége, ill. gyakorisága. Az Erdély régi templomai c. cikksorozata három példát mutat be Maros, Hargita és Hunyad megyékből, rendkívül széleskörű betekintést nyújt az elemzett témakört illetően.

Berszán Árus György operatőr tapasztalatát, tehetségét már az első képsorok bizonyítják. Oly módon mutatja be a régi műemlék épületeket, hogy a néző kedvet kap egy helyszíni szemléhez is, ugyanakkor a magas fokú szakmai színvonal is megmutatkozik.

Az díjátadáson részt vett Petre Guran miniszteri tanácsos, Eckstein Kovács Péter a román elnöki hivatal kisebbségi tanácsosa, David Baxter a román elnöki hivatal épített örökségi tanácsosa, Vasile Baciu, Bonchida polgármestere, László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök.

Az eseményen a Transylvania Trust Alapítvány különdíjban részesítette az elbíráló bizottság egyik tagját, Demostene Şofron urat az épített örökség népszerűsítésért végzett többéves kimagasló tevékenységéért.

A program támogatója Izland, Liechtenstein Hercegség és Norvégia kormánya, az Európai Gazdasági Tér – Finanszírozási Mechanizmus (SEE) keretében.

Diploma