Műemlékes nyilvántartási szám: CJ-II-m-B-07536

Az írott forrásokban először 1206-ban megjelenő Kolozsborsán már 1367-ben létezett egy Nagy Lajos királytól adományként kapott Bánffy-uradalom, valamint 1543-ból származnak az első adatok egy a Bánffy család tulajdonában levő udvarházról.

A kastély mai formáját a XIX. század második felében nyerhette el, amelyet az épület eklektikus építészeti stílusa (neoklasszikus, neobarokk és neoreneszánsz elemek felhasználásával) is alátámaszt. Valószínű építtetője báró Bánffy Dániel, aki miután egyéb birtokokat is felvásárolt a Bánffy-birtok növelése érdekében, Kolozsborsán telepedett le, és egy korábban itt álló kúriát épített át. A téglalap alaprajzú, emeletes épülethez a főhomlokzat felől egy oszlopos portikusz és emeleti terasz csatlakozott, valamint egy torony az épület déli sarkánál (ennek a legfelső szintjén egy nyitott kilátót alakítottak ki). A kastélyt többször újították és korszerűsítették, többek között a következő tulajdonos, báró Bánffy Ernő idejében, a XIX. és XX. század fordulóján: ebből az időszakból származnak az épületbelső kovácsoltvas elemei és a szecessziós stílusú bútordarabok.

A kastély államosítását követően újra módosítottak az épületen: a földszint felé vasbeton födémet öntöttek, illetve elválasztó falakat építettek. Ugyanekkor került sor a főhomlokzati portikusz teraszának beüvegezésére is. Elsőként egy mezőgazdasági iskola működött az épületben, majd orvosi rendelő, végül 1957–2019 között kórház krónikus pszichés betegek számára. A műemléket visszaszolgáltatták a család leszármazottjainak, akik azt a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyháznak (az ún. Kétágú templom) adományozták. A kastély jelenleg zárva van, de kérésre meglátogatható.

A fennmaradt archív fényképek nemcsak a kastélyról, hanem az épület körül kialakított gyönyörű kertről is tanúskodnak: a főhomlokzat előtt egy széles, pázsitos parterre terült el virágcsoportokkal és cserepes egzotikus növényekkel, innen indultak az erdős részhez vezető sétányok. A parterre egy gyepes lejtőben folytatódott ritkásan vagy csoportosan beültetett fákkal, illetve egy szökőkúttal.

Bár a homlokzat előtti részt utólag módosították, valamint a lejtős, gyepes rész megszűnt (ide épültek a kórház működtetését elősegítő melléképületek), az erdős részt kevésbé érintették az átalakítások, így ez ma is romantikus látványt kölcsönöz az épületegyüttesnek. Itt található báró Bánffy Dániel obeliszk formájú síremléke, amelyet a báró címerével díszítettek és a következő felirattal láttak el: „Itt nyugszik/ LOSONCZI/ báró BÁNFFY DÁNIEL/ valóságos belső titkos/ tanácsos/ a páratlan férj és apa/ kinek emlékét/ hálával áldják/ neje/ GYÁRFÁS ANNA/ és fiai/ DEZSŐ, JENŐ, ERNŐ/ született/ 1812. május 14-én/ meghalt/ 1888. april 29-én”.

Érdekességek:

1. Bánffy Dániel halála után a kolozsborsai kastélyt harmadik fia, báró Bánffy Ernő (1850–1916) örökölte. 1876-ban feleségül vette Esterházy Cecília grófnőt (1857–1946), akitől két lánya született: Anna és Erzsébet (utóbbi csak 13 évet élt). Dezső bátyától eltérően, aki 1895–1899 között miniszterelnöki tisztséget töltött be, Ernő nem kedvelte a politikát, viszonylag elzárkózottan élt, és inkább Erdélyben aktivált. A család a nyarakat Kolozsborsán töltötte, a teleket viszont a kolozsvári Esterházy-házban (Belső-Torda/Egyetem utca). 1896-ban Anna férjhez ment gróf Teleki Ferenchez, amely annak idején szenzációnak számított (több újság tudósított róla), mivel Bánffy Dénes (a bonchidai reneszánsz kastély építtetője) 1674-es kivégezése óta – amit a köztudat Teleki Mihály főtanácsos „álnok politikai praktikái”-nak és I. Apafi Mihály fejedelemre gyakorolt hatásának tulajdonított – a két család tagjai a legritkább esetben léptek frigyre.

2. Bánffy Ernő 1916-ban bekövetkezett halála után özvegye, Cecile grófnő eladta a borsai kastélyt, és a kolozsvári Esterházy szülői házba költözött, ahol unokái neveltetésével foglalkozott. Az igazi nagyasszonyként jellemzett grófnő meghatározó szerepet töltött be Kolozsvár kulturális életében. Gyakran fogadott vendégeket az empire stílusban berendezett szalonjában. Rendkívüli műveltsége közismert volt, több nyelvet beszélt, érdeklődött a filozófia, a történelem és a művészetek iránt, valamint rajongott a színházért: Molière szinte összes darabját tudta kívülről. Mi több, a színház műsorpolitikájára is hatással volt, mivel Janovics Jenő színházigazgató gyakran folytatott vele eszmecserét a műsorra tűzött darabokról.

Országos Széchényi Könyvtár – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár